A meggondolatlan véleménynyilvánításhoz és provokatív reakciókhoz ugyanúgy hozzá tartozik, sőt, akár katalizátorként is hat az állandó időhiány, mely nem hagy teret és módot egymás megismerésére, arra, hogy pontosabb és tisztább képet kaphassunk a mások emberről. Emellett a gyerekek számára minél több kreatív és szabadon értelmezhető közeget kellene biztosítanunk, ahol kortársaival tud együtt lenni, és ezt fórumként értelmezni. Ez nemcsak jó időtöltés, de fontos tanulási és önismereti folyamat is, mely a későbbiekben is hasznos tapasztalat. A sokszínűség, melyet azáltal próbálunk megteremteni, hogy különböző szociális hátterű és helyzetű, másféle motivációkkal és tehetséggel megáldott gyerekek a résztvevői ennek a napnak, ösztönző lehet a nyitottságra.
A forgatás napján közel 30 gyerek vett részt. A magas létszám, és aktív részvétel nagy százalékban köszönhető, Csámpai Rozi, festőművész közreműködésének. Magyar részről, bár sok iskola, és tanuló végül nem vett részt a projektben, mégis a forgatás napján elég önkéntes gyűlt össze .
A szabad légkör aktív alkotói közeget hozott létre, ahol minden gyerek megvalósíthatta képzeletének világát. Igyekeztünk emellett, a gyerekek ritmusához szabottak lenni. Ezalatt azt értem, hogy a tánc, a portrék fotózása, és az ebéd csak akkor következett, amikor már látható módon fáradt, vagy kimerülté vált az azelötti tevékenységi kör. Ennek köszönhetően izgalmas és spontán maradt a projekt.
Az elkészült film alapvetőleg két részből áll, az első fele a plakát tervezésről szól, majd magát az önkéntességi napot látjuk. A második rész célja, mely a fő téma is egyben, az, hogy a néző ízig-vérig résztvevőnek, és megszólítottnak érezze magát, illetve, hogy a résztvevők akár saját műsorvezetőjükként szerepeljenek. Ezzel közvetítve, saját individuumukon, és személyiségükön keresztül az események forgatagát.
Számomra, mint a projekt megszervezéséért felelős személynek, a legfontosabb tapasztalat, és jelenlét abban volt, hogy aktív résztvevőként hagytam alakulni a dolgokat, és csak háttérből terelgetni az útjukon. Ezt a cselekvési módot megkívánta a környezet, és a projekt lelkülete is.
A film legfontosabb üzenete is erről szól, az egyes ember, és működési elvek megismerésére ösztönöz. Rugalmassá tesz bennünket, sémáinkat feszegeti, és ha kell, átalakítja.
Amennyiben a fenti videót meg szeretnéd osztani ismerőseiddel a http://100legszegenyebb.hu/Video#13 linkkel tudod megtenni.

A társadalom és a politika által generált nagyfokú munkanélküliség és az ebből adódó mélyszegénység, szembetűnő problémaként jelenik meg ma Magyarországon. A legnagyobb hátrányt a kistelepülések egyre inkább aluliskolázott, szegény(es) körülmények között élő, reményvesztett és - a folyamatos migrációnak is köszönhetően - főleg cigány lakosai szenvedik el.
Programunk első állomása egy hasonló helyzetben lévő település Gilvánfa. Úgy gondoltuk, hogy a mondanivalónkat a képek mellett legjobban, egy külön erre az alkalomra írt zeneszámmal tudjuk kifejezni. A dalszöveget Mc Pita Ramos-nak köszönhetjük, ami egy már létező alapra készült.
A Ködből Palotát Egyesület tagjainak (cigányok és nem cigányok, egyetemisták és nyugdíjasok) fő célkitűzése, a lakhatási szegregáció megszűntetése hazánkban. Ennek egyik lépcsőfoka a 2010-ben útjára indított akciósorozatunk. A kezdeményezés nem új, de annál céltudatosabb.
A valamit-valamiért elv alapján, a ruhákat darabonként egy jelképes összegért osztottuk szét és osztjuk ezután is bár a pénz, mint fizetőeszköz könnyen módosulhat pl: szemétszedésre, papírgyűjtésre vagy egyéb konstruktív tevékenységre.
Célunk, hogy a szegény sorsú emberek is lássák azt, hogyha ők is tesznek valamit azért, hogy jobbá legyen az életük, akkor valóban jobb irányba fordulhat a sorsuk. Mi ehhez szerettünk volna hozzájárulni egy számukra pozitív élettapasztalattal. Kevés pénzért, sok ruha!
A befolyt összeg nem a mi zsebünkbe vándorolt. A helyi tanoda – ár- és belvíz miatt – elhalasztott gyermeknapján a gyerekek, egy játékos feladat megoldása után juthatnak hozzá csokoládé formájában. (Ezt a részt már nem vettük fel videóra.)
Amennyiben sikerült néhány családot hozzásegítenünk ahhoz, hogy rendes ruhában járhasson, valamint legalább az egyik szülő elgondolkozott azon, hogy végül is a saját gyermekét ajándékozta meg gyereknapon, akkor már megérte…
Szavazatod előre is köszöni, a Ködből Palotát Egyesület tagjai!
Amennyiben a fenti videót meg szeretnéd osztani ismerőseiddel a http://100legszegenyebb.hu/Video#12 linkkel tudod megtenni.

A projekt a közelmúltban egyre erősödő rasszizmusra és hétköznapi erőszakra reagál. Valamint arra az állampolgári közönyre, ami az ilyen „egyszerű”, hétköznapi jeleneteknél mutatkozik.
A videófilm egy egészen hétköznapi (megtörtént) esetet mutat meg: mi történik akkor, ha valakit roma származása miatt egy nyilvános helyen verbálisan, netán tettlegesen bántalmaznak. Mit tesz egy hétköznapi ember: közbeavatkozik, vagy látszatra közönyös marad? Fél?
A jelenetet rejtett kamerákkal vettük föl, a helyzetet színészek játszották el. Az utazóközönség nem tudta, hogy ez egy megrendezett jelenet. A színészi játék célja az utasok „megmozgatása” volt.
A film célja: érzelmileg és értelmileg megérinteni a nézőt, elgondolkodtatni, ő mit tenne, ha ilyen helyzetbe kerülne.
Az önkéntes kezdeményezés résztvevői: a színészek, a filmes stáb, és végülis az utasok
Célcsoport: bárki, akihez a videóüzenet eljut.
A videófilm üzenete: Egy ilyen helyzetet akár az élet is megrendezhet – sajnos egyre többször teszi – úgy hogy egyszer csak azt vesszük észre, mi is benne vagyunk. Akár sértett alanyként, akár szemtanuként. A civil kurázsink kellene, hogy egy ilyen esetben megmozgasson minket, és ne hagyjuk annyiban a bántalmazást. Azoknak az eszközöknek (verbális, nonverbális) az ismerete, hogy ha kiállunk a sértett mellett, ne legyünk mi is az agresszorok áldozataivá. Meg a törvények ismerete, hogy milyen jogaink is vannak ilyen helyzetben.
A pályázó részvétele: az ötlet kitalálásában és filmes megvalósításában vettünk részt.
Amennyiben a fenti videót meg szeretnéd osztani ismerőseiddel a http://100legszegenyebb.hu/Video#11 linkkel tudod megtenni.

A projektben a Magyarország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben található, 400 lelkes Told községben valósítottunk meg egy gerilla akciót, egy falfestmény elkészítésével. A falu összképe meglehetősen elhanyagolt, rossz állapotú házakból áll, az utcaképe lehangoló. A pénztelenség, a munkanélküliség, az uzsora, a kilátástalanság nagyon rossz mentális állapotba hozta az itt élő, zömében roma családokat. Ez ellen próbáltunk tenni, a művészetek eszközeivel. A falfestmény a község egyik közösségi épületének, az óvodának a falán kapott helyet.
A projekt célcsoportja a faluban élő gyerekek, fiatalok és felnőttek voltak (minimum 50 fő), akik közös munkával díszítették, festették ki az épület falát. A tevékenység növelte a közösségi összetartozás érzését, az utcáról való láthatósága pedig folyamatosan multiplikálja a hatást. Szerettük volna a csíráját megteremteni egy helyi összefogásnak, a közös gondolkodásnak. Megtenni az első lépést, amit követhet még több, akár az életminőséget javító projekt, lehetőség is.
A tervek elkészítésétől kezdve, a hely kiválasztásáig, és az elkészítésig bevontunk mindenkit: a gyerekeket, fiatalokat, szüleiket, polgármestert, óvodavezetőt, és minden érdeklődőt.
A projekt keretein belül elkészülő falfestmény és film fontos üzeneteket hordoz. ezek a következők:
- Az alkotásra mindenki képes.
- A közös alkotás ereje szimbolikus. Szebbé tehetjük saját környezetünket és ezzel képesek vagyunk megmutatni önmagunkat, értékeinket.
- Képesek vagyunk tenni a sorsunk megváltoztatásáért, ebben nem vagyunk egyedül.
- A „szép” mindenkire pozitívan hat.
Alapítványunk a folyamatban, mint ötletadó szervező, gerjesztő vett részt. Egy ilyen faluban, ahol nincsen együttműködés az emberek között, és ezer a baj, fontos, hogy kívülről segítsenek olyan emberek, akikben van eltökéltség, ötlet, és optimizmus ahhoz, hogy jobbá tegyék a világot. Az itt élőknek, akik látták ezt a példát, megélték ezt az örömöt, erőt, lendületet adhat, hogy elinduljanak egy élhetőbb világ felé.
Amennyiben a fenti videót meg szeretnéd osztani ismerőseiddel a http://100legszegenyebb.hu/Video#10 linkkel tudod megtenni.

Krizsán Ervin öt éve foglalkozik romákkal Cegléden. A közös kispályás labdarúgó mérkőzések, játszóházak és táboroztatások megszervezése mellett az integráció kitörési pontját mégis a hitben látja...
A kezdeményezés résztvevői kizárólag magánszemélyek, akik fontosnak tartják azt, hogy segítsék a hátrányosabb helyzetűeket. Csoportunk baráti társaság, melyet főként a keresztény világnézeti azonosságunk tart össze - bár különböző egyházak tagjai vagyunk. Úgy gondoljuk azonban, hogy nem egyházaknak, hanem embereknek kell tennie másokért, a gyakorlati kereszténység nevében 5 éve tartjuk feladatunknak a ceglédi romák segítését is. A célcsoport egyértelműen a Cegléden - főleg a Puttony utca környékének és a Szűcs és Kernács telepen élő cigány vagy vegyes származású családok. Meggyőződésünk, hogy valódi, tartós eredményeket főleg a gyermek és ifjúsági korosztályban lehet elérni, akiknek még nem "becsontosodott" a gondolkodásmódja, nyitottabbak a változásra, és kevésbé elutasítóak mint a felnőttek. Tevékenységeink is inkább a fiatalabb korosztálynak szólnak, de a cigány közösség idősebb tagjai is sokkal elfogadóbbak, nyitottabbak a segítségre, amióta rendszeresen foglalkozunk a gyermekeikkel.
Mi elsősorban nem adományozással gondoljuk, hogy a romák helyzetén segíteni lehet. De gyakori adományosztással is segítjük a telepen élőket. Egyedi helyzetekben pl. kisbaba születése, munkahely elvesztése, tüzelő télen, meleg téli ruhák többször gyűjtöttünk cigány családoknak.
Fő tevékenységi területünk roma fiatalok számára olyan programok szervezése amelyben egyrészt elfogadó kapcsolatba kerülnek magyar fiatalokkal, másrészt kibontakoztathatják tehetségüket, átélhetik a siker, az együttműködés érzését. Ilyen tevékenységünk például pl.
- foci szervezése roma fiataloknak, focikupákra benevezés és a csapat edzése és szponzorálása. - 4 éve
- Fiatal lányoknak személyiségfejlesztő program, melyen főzni is megtanulnak
- Gyermektáboroztatás támogatása - 4 éve
- Emellett 5 éve működtetünk egy keresztény játszóházat, ahol integráltan vannak együtt roma és magyar gyerekek, sokan már itt nőttek fel és mint segítők járnak vissza a kisebb testvéreikkel.
tervünk szeptembertől tehetséges roma gyerekek iskoláztatásának támogatása.
Amennyiben a fenti videót meg szeretnéd osztani ismerőseiddel a http://100legszegenyebb.hu/Video#9 linkkel tudod megtenni.

A kezdeményezés abból a felismerésből született, hogy a társadalmi integráció nem mehet végbe kizárólag a peremhelyzetben lévő csoportok aktivitása által – mások tevékeny részvétele is szükséges a sikeréhez. A projekt közvetlen célja marginalizálódó társadalmi csoportok, esetünkben egy dél-dunántúli, kétszáz lakosú falu nagyrészt cigány származású közösségének megjelenítése az Internet által.
Ennek érdekében a budapesti Németh László Gimnázium diákjai és a Baranya megyei Sósvertike fiataljai önkéntes együttműködés keretében alakították ki a falu honlapját azzal a szándékkal, hogy bemutassák a kistelepülés közösségének értékeit a kívülállók számára. A budapesti résztvevők (Bagi Bertalan, Balog Kinga, Basa Bence, Boda Regina, Tahin Ágnes, Toldi Zsombor) munkáját Heltai János Imre, a gimnázium tanára és Bodó Csanád (ELTE) koordinálta, később csatlakozott a csoport vezetéséhez Tarsoly Eszter (University College London).
A feladat megvalósítása 2009 őszén kezdődött. Először kialakítottunk egy olyan blogot, amely alkalmas az egyes feladatok megbeszélésére, a résztvevők motiváltságának fenntartására és megerősítésére, valamint a projekthez kapcsolódó tevékenységek dokumentálására. A kezdeményezés „története“ a következő címen tekinthető meg: http://vertike.blog.hu.
A sósvertikei (nem hivatalos) honlap Internetre feltöltött változata 2010 júliusára készült el. Ehhez a helyiekkel együttműködve tartalmakkal töltöttük fel a korábban már kialakult szerkezetű honlap rovatait. Például képregényt készítettünk egy helyi lakos élettörténetéből, bojás (beás) és kolompár (romani) nyelvleckéket vettünk fel, történeteket gyűjtöttünk az iskoláról. Ennek során kapcsolatba kerültünk a falu idősebb lakóival is: velük rögzítettük a nyelvleckéket, meghallgattuk történeteiket, régi képeket gyűjtöttünk tőlük a honlaphoz. A sósvertikei program zárásaként a faluházban mutattuk be a település lakosainak az elkészített honlapot.
A közös munka fontos felismerésekhez, barátságokhoz, az előítéletek csökkenéséhez vezetett. Úgy gondoljuk, hogy ezzel mintát teremtettünk ahhoz, miként lehet a különböző kultúrák és társadalmi csoportok között párbeszédet kialakítani, méghozzá olyan virtuális terekben, amelyek vonzóak a fiatalok számára.
A honlap címe: http://vertike.hu.
Amennyiben a fenti videót meg szeretnéd osztani ismerőseiddel a http://100legszegenyebb.hu/Video#8 linkkel tudod megtenni.

Önkéntes kezdeményezésünk célja, hogy felvegyük a kapcsolatot Erdélyben élő cigányokkal és magyarokkal. Magyarországon élők többsége szinte semmit sem tud az Erdélyben élőkről, ennek ellenére határozott véleményük van az ottaniakról, ami leginkább negatív, lenéző. Ezt az indokolatlanul negatív képet szeretnénk objektív, pozitív véleménnyé formálni.
Sikerült felvennünk a kapcsolatot a mintegy 800km-re lévő Besenyőn (300 fős falu) élő cigány emberekkel. Akciónkat a rossz időjárás miatt nem tudtuk maradéktalanul teljesíteni, Ott tartózkodásunk alatt kölcsönösen megkedveltük egymást, a következő látogatásunk alkalmával már ismerősként, barátként érkezhetünk. Terveink szerint az elkészült felvételeket visszavisszük és közösen megtekintjük a falu lakóival.
Célcsoportunk elsősorban az erdélyi cigány emberek. Tevékenységünk: a terep felmérés, ismerkedés, filmforgatás. Gyerekeket cukorkával és rágcsálni valóval kínáltuk.
A film üzenete:Anyanyelvünk összetartó ereje, lelkünkben dől el hogy magyarok vagyunk.
Amennyiben a fenti videót meg szeretnéd osztani ismerőseiddel a http://100legszegenyebb.hu/Video#7 linkkel tudod megtenni.
A projekt célja, a figyelem felkeltése, pozitív megközelítésben, eközben cigány és nem cigány emberek pozitív találkozásának bemutatása. Célcsoportját azok az emberek alkotják, akik társadalmunkban élnek, és találkoznak az etnikumok közötti konfliktusokkal. Fontosabb tevékenységei az utcai zenélés, és az erről készült videofilm interneten történő terjesztése.
Az elkészült kisfilm rövid leírása a következő: „Néhány fiatal zenész úgy gondolta, kipróbálja magát egy teljesen új műfajban, improvizációjukból született ez a kedves kis dal, a képek pedig adalék információk a munkáról, alázatról, önkéntességről, odaadásról és természetesen a mosolyról. Mindezt oly módon prezentáltam, ahogy én ezeket látom, illetve látni szeretném...”
Amennyiben a fenti videót meg szeretnéd osztani ismerőseiddel a http://100legszegenyebb.hu/Video#6 linkkel tudod megtenni.
A Kurt Lewin Alapítvány által meghirdetett pályázatra készült alkotásunk romák és nem romák együttműködésében megvalósuló játszótér felújítást hivatott megörökíteni. A Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola és Gimnázium diákjainak segítségével arra kívántuk felhívni a nézők figyelmét, hogy a közös munka, a környezetünk szebbé tétele, amellett, hogy remek örömforrás, mindannyiunk érdeke is. A külföldön egyre nagyobb népszerűségnek örvendő guerilla kertészkedés mintájára segítségünkkel a gyerekek a téren szemetet szedtek, festettek és ültettek. Célunk a hasznosan eltöltött közös idő és a szebb, élhetőbb környezet megteremtése volt. A film rendezőjeként azt kívántam bemutatni, hogy csekély összefogással mi mindent tehetünk a napjainkban sajnálatos módon elfelejtett köztereinkért, legyen ez bármely kerület, bármely telepén...
Amennyiben a fenti videót meg szeretnéd osztani ismerőseiddel a http://100legszegenyebb.hu/Video#5 linkkel tudod megtenni.
Csoportunkat 14-18 éves fiatalok alkotják, romák, magyarok és szlovákiai magyarok. Egy felnőtt közreműködésével keressük az önkéntes segítés lehetőségeit. A véradásszervezés mellett, ünnepi műsorokat készítünk idős, beteg emberek örömére, és rendszeresen látogatjuk a közeli óvodát is. Elsősegély és csecsemőgondozási versenyeken veszünk részt, melyeket városi szinten több alkalommal sikerült meg is nyernünk.
Miközben másokon segítünk, mi is észrevétlenül tanuljuk, hogyan lehet együtt élni.
Nálunk nem az számít ki, honnan jött, csupán, az hogy mennyi jóra képes!
A pályázatot közösen készítettük programjainkról, Sveda Lászlóné a felnőtt segítőnk, s jelenleg Ő felel meg az életkori kikötésnek.
Amennyiben a fenti videót meg szeretnéd osztani ismerőseiddel a http://100legszegenyebb.hu/Video#4 linkkel tudod megtenni.